Rólunk Fejlesztések Hírek Multimédia Szerződésnyilvántartás Állásajánlatok
Közérdekű Közlemény - MEGSZŰNT A FORGALOMKORLÁTOZÁS A 4415. JELŰ ÖSSZEKÖTŐ ÚTON
2010 május 26. 15:36

Makó térségében, az épülő M43 autópálya 43. számú főúti lekötésénél a mai napon befejeződnek a 4415. jelű összekötő út szélesítési és útburkolat-építési munkái, így 16:00 órától megszűnik a forgalomkorlátozás.
Tervezői pályázat az M4 autópálya Cegléd - Abony szakaszára
2010 május 26. 15:21

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot az M4 autópálya Cegléd - Abony szakaszra (70+400 – 88+000 km szelvények közötti szakasz) vonatkozó környezetvédelmi tervek elkészítésére: előzetes vizsgálati dokumentáció, valamint a környezeti hatástanulmány elkészítésére és a környezetvédelmi engedély megszerzésére.
SAJTÓKÖZLEMÉNY - A NIF Zrt. közvetítésével megszületett a megállapodás az alvállalkozói követelések rendezéséről
2010 május 19. 10:50

Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a mai napon ismételten egyeztetett a Tisza M-43 Konzorcium képviselőivel, melyet követően a kivitelezők írásbeli nyilatkozatot adtak ki arról, hogy megvásárolják a Szeviép Zrt. alvállalkozókkal szembeni tartozását.
Kiírásra került a tender a Budakalász, forgalombiztonsági intézkedések építési beruházásához kapcsolódó mérnöki feladatok ellátására
2010 május 17. 13:07

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot a Budakalász, forgalombiztonsági intézkedések építési beruházásához kapcsolódó mérnöki tevékenység ellátására.
Jelentés - M9 - 2010. április
2010 május 17. 11:54

JELENTÉS AZ M9 AUTÓÚT 51. ÉS 54. SZÁMÚ FŐUTAK KÖZÖTTI SZAKASZ KIVITELEZÉSÉNEK 2010. ÁPRILIS HAVI HELYZETÉRŐL
SAJTÓKÖZLEMÉNY - Véget ért a szavazás az M43 Tisza-hídjának nevére: Győzött Móra Ferenc
2010 május 17. 09:40

Pénteken véget ért a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által közösen indított kampány az M43 autópálya nyomvonalán épülő Tisza-híd elnevezésére. Célunk az volt, hogy a lakosság is aktívan részt vehessen a név kiválasztásában. Az érdeklődés nagyságát az a több mint tízezer szavazat bizonyítja, mely pénteken 12:00 óráig érkezett. A szavazók többsége Móra Ferenc hídnak nevezné el az M43 Tisza-hídját.
SAJTÓKÖZLEMÉNY - A NIF Zrt. közvetítésével megállapodás születhet a Tisza M-43 Konzorcium alvállalkozói követelésekről
2010 május 14. 12:53

Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a mai napon ismételten egyeztetett a Tisza M-43 Konzorcium két tagjával, a Sedesa S.A-val és a Hídépítő Zrt.-vel, valamint az alvállalkozókkal, mely során az a megállapodás született, hogy a konzorcium tagjai nyilatkoznak a követelések megvásárlásának módjáról és idejéről.
SAJTÓKÖZLEMÉNY - A NIF Zrt. megkezdte a Tisza M-43 Konzorciummal kötött szerződéstől való elállás előkészítését
2010 május 13. 14:02

Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megkezdte a szerződéstől való elállás előkészítését a II. szakasz kivitelezőjével, a Tisza M-43 Konzorciummal.
Bizonytalan ideig nem használható a Rákospalotai Határút
2010 május 13. 09:21

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajnálattal tájékoztatja a lakosságot, hogy a megépített Rákospalotai Határút nem kerül átadásra a forgalomnak. Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala annak ellenére, hogy az előírásuk, illetve követelésük miatt épült meg az út, valamint az építési engedélyben kijelölték, nem veszi át üzemeltetésre a létesítményt. Az út ennek megfelelően bizonytalan időre lezárásra kerül.
SAJTÓKÖZLEMÉNY - A Tisza M-43 Konzorcium nem nyilatkozik az alvállalkozói követelések megvásárlásáról
2010 május 12. 17:05

Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ugyan közvetlen befolyással nem bír az alvállalkozói követelések kifizetésére, de a Társaság a Tisza M-43 Konzorcium felé a Szeviép Zrt. fizetésképtelensége miatt kialakult helyzet haladéktalan kivizsgálását rendelte el. A NIF Zrt. felszólította a kivitelező konzorciumot, nyilatkozzon arról, hogy az egyetemleges konzorciumi felelősségvállalás keretein belül átvállalják-e a konzorciumi tagok az alvállalkozói követeléseket. A konzorcium tagjai azonban nem nyilatkoznak az alvállalkozói követelések megvásárlásáról.
Közérdekű Közlemény - FORGALOMKORLÁTOZÁS LESZ A 4415. JELŰ ÖSSZEKÖTŐ ÚTON
2010 május 12. 14:20

Makó térségében, az épülő M43 autópálya 43. számú főúti lekötésénél 2010. május 12. 8:00 órától 2010. május 26. 16:00 óráig forgalomkorlátozás mellett végzik a 4415. jelű összekötő út szélesítési és útburkolat-építési munkáit.
SAJTÓKÖZLEMÉNY - Nem módosul az M43 autópálya kivitelezési véghatárideje
2010 május 12. 10:57

Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tudomására jutott, hogy egyes hírek alaptalanul az M43 Szeged - Makó közötti szakasz átadásának csúszását említik, ezért szükségesnek látja megerősíteni, hogy a kivitelezés véghatárideje továbbra is 2010. augusztus 31.
SAJTÓKÖZLEMÉNY - A NIF Zrt. szerződés szerint teljesítette kifizetéseit a Tisza M-43 Konzorcium felé
2010 május 06. 16:15

Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azt tapasztalta, hogy egyes – a második szakasz egyik kivitelezőjének csődvédelmi eljárásával, illetve az alvállalkozói követelésekkel kapcsolatos – hírekben pontatlan információk is szerepelnek, ezért szükségesnek látja, hogy ismételten hangsúlyozza: a NIF Zrt. részéről a fizetés teljesítése a Tisza M-43 Konzorcium felé a szerződés szerint megtörtént.
Tájékoztató az M3 autópálya II. szakasz közbeszerzési eljárásáról
2010 május 06. 13:10

Az "M3 autópálya 49. számú főút - Vásárosnamény (268+000-279+900 km szelvények ) közötti II. szakasz, valamint csatlakozó építményei kivitelezési munkáinak elvégzése" tárgyú nyílt közbeszerzési eljárás eredményét vitató jogorvoslati eljárásokat lezáró határozatokat a Közbeszerzések Tanácsa a honlapján közzétette.
Jelentés - M31 - 2010. április
2010 május 05. 11:37

JELENTÉS AZ M31 AUTÓPÁLYA GÖDÖLLŐ - M0 ÁTKÖTÉS KIVITELEZÉSÉNEK 2010. ÁPRILIS HAVI HELYZETÉRŐL

Már öltöztetik az M31-es autópályát!
Jelentés - M0 déli szektor bővítés - 2010. április
2010 május 05. 11:36

JELENTÉS AZ M0 ÚTGYŰRŰ DÉLI SZEKTOR BŐVÍTÉSI MUNKÁINAK 2010. ÁPRILIS HAVI HELYZETÉRŐL

Egyre nagyobb erővel folynak az M0 útgyűrű déli szektorának bővítési munkái
Jelentés - M43 - 2010. április
2010 május 05. 11:33

JELENTÉS AZ M43 AUTÓPÁLYA SZEGED – MAKÓ KÖZÖTTI SZAKASZ KIVITELEZÉSÉNEK 2010. ÁPRILISI HELYZETÉRŐL

Április 1-jén az akkori kiépítettséggel átadásra került az M43 autópálya első, több mint 4 kilométeres szakasza az 5. sz. főút és a 4519. jelű összekötő út között, a Csongrádi úti csomóponttal együtt.
M43 autópálya hírek
2010 április 26. 14:00

Az alábbi linkekre kattintva olvashatók az M43 autópálya hírei
SAJTÓKÖZLEMÉNY - Igazságügyi szakértő vétózza meg a Legfelsőbb Bíróság ítéletét
2010 április 21. 16:17

Milliárdos összegtől eshet el a magyar állam, ha a Heves Megyei Bíróság elfogadja egy igazságügyi szakértő véleményét, aki szerint nem állapítható meg az EGÚT Egri Útépítő Zrt. és a Debreceni Magas, Mély és Útépítő Zrt. versenykorlátozó magatartása az M3-as Polgár-Görbeháza szakaszának építésénél. Az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal (továbbiakban GVH) korábban bírságot szabott ki és a kartellezéssel kapcsolatos álláspontját a Legfelsőbb Bíróságon is sikerrel védte meg.
Szavazzon az M43 Tisza-hídjának nevére! Megszületett a döntés az 5 „döntős” névről
2010 április 20. 10:30

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szavazást hirdetett az M43 autópálya nyomvonalán épülő Tisza-híd névadására.
A mai naptól 2010. május 14-ig az ország lakossága is aktívan részt vehet a híd nevének kiválasztásában.
« Előző   1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24   Következő »

NIF

KAPCSOLAT

1134 Budapest, Váci út 45. / AB Porta
Tel.: +36 1 4368-100
Fax: +36 1 4368-110
info[kukac]nif[pont]hu

Az MFB stratégiai csoport tagja