Közérdekű Közlemény - MARAD A FORGALOMKORLÁTOZÁS A 43. SZÁMÚ FŐÚTON
2010 június 28. 14:34
Makó térségében, az épülő M43 autópálya 43. számú főúti lekötésénél a nagymértékű tranzitforgalom következtében megrongálódott a 4434. jelű összekötő úti csomópontban épülő körforgalom, így a fennálló forgalomkorlátozást 2010. július 11-ig meghosszabbítják.
Pert nyert a NIF - Most került pont a 2006-ban meghirdetett M7 autópálya tender végére
2010 június 23. 13:08
Jogerőre emelkedett a Fővárosi Bíróság ítélete, miszerint az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (továbbiakban NIF Zrt.) helyesen járt el, amikor a PVT–M7 Konzorcium ajánlatát hirdette ki győztesnek az M7-es Balatonkeresztúr–Nagykanizsa szakasz közbeszerzésén. A NIF Zrt. döntése megalapozott volt, hiszen mind pénzügyi, mind technikai szempontból a legjobb pályázatot választotta. A NIF Zrt. most is, mint valamennyi közbeszerzési eljárás esetében a legnagyobb figyelmet a műszaki szempontokra, a biztonság betartására és a megfelelően kialakított ajánlati árra helyezte.
Továbbra sem épül az M3 autópálya
2010 június 22. 15:16
2010. júniusában harmadik alkalommal hirdettünk eredményt az M3 autópálya két szakaszára kiírt közbeszerzési eljárásában.
Épülhet az M3 autópálya – ismét kihirdettük a kivitelezőket
2010 június 07. 16:27
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az M3 autópálya Nyíregyháza és Vásárosnamény közötti szakaszának építésére két külön kivitelezési tendert jelentetett meg: Nyíregyháza – 49. számú főút és 49. számú főút - Vásárosnamény között.
SAJTÓKÖZLEMÉNY - Az M43 autópálya vízelvezető rendszere nem okoz belvízhelyzetet a térségben
2010 június 04. 14:28
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azt tapasztalta, hogy egyes hírekben pontatlan összefüggések jelentek meg az épülő M43 autópálya III. szakaszának kivitelezési munkálatai és a Maroslelén szerda este kiöntött csapadékvíz között, ezért a NIF Zrt. szükségesnek tartja, hogy nyomatékosítsa, az M43 autópálya vízelvezető rendszere nem okozhat problémát a térségben.
Jelentés - M43 - 2010. május
2010 június 04. 08:19
JELENTÉS AZ M43 AUTÓPÁLYA SZEGED – MAKÓ KÖZÖTTI SZAKASZ KIVITELEZÉSÉNEK 2010. MÁJUSI HELYZETÉRŐL
Jelentés - M31 - 2010. május
2010 június 04. 08:15
JELENTÉS AZ M31 AUTÓPÁLYA GÖDÖLLŐ - M0 ÁTKÖTÉS KIVITELEZÉSÉNEK 2010. MÁJUS HAVI HELYZETÉRŐL
Jelentés - M9 - 2010. május
2010 június 04. 08:05
JELENTÉS AZ M9 AUTÓÚT 51. ÉS 54. SZÁMÚ FŐUTAK KÖZÖTTI SZAKASZ KIVITELEZÉSÉNEK 2010. MÁJUS HAVI HELYZETÉRŐL
Közérdekű Közlemény - FORGALOMKORLÁTOZÁS A 43. SZÁMÚ FŐÚTON
2010 június 02. 10:00
Makó térségében, az épülő M43 autópálya 43. számú főúti lekötésénél 2010. június 7. 8:00 órától 2010. június 14. 18:00 óráig forgalomkorlátozás mellett végzik a 4434. jelű összekötő úti csomópontban épülő körforgalom kivitelezési munkáit.