Rólunk Fejlesztések Hírek Multimédia Szerződésnyilvántartás Állásajánlatok
Sajtóközlemény 2008. március 20. 2008. március 20. 11:08


11 Mrd kártérítést követel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Strabag Zrt-től

nif_logo_norm_col_s.jpg

A mai első tárgyalási napon azonban a Fővárosi Bíróság az eljárást felfüggesztette, az alperes vállalkozó által a GVH határozata ellen benyújtott felülvizsgálati eljárás befejezéséig.

Ugyanígy járt el a bíróság a január 25-ei Az EGÚT Rt. és a DEBMÚT Rt. ellen indított perben is.  Új tárgyalási határnapot a Bíróság a felülvizsgálati eljárás befejezésének függvényében tűz ki. 

 

A NIF Zrt. véleménye szerint a Bíróságnak a jogellenességet nem kell vizsgálni, tekintettel arra, hogy azt a jogerős GVH-határozat már rögzíti. Ezért nem ért egyet az eljárás felfüggesztésével, de tiszteletben tartja, hogy a Polgári Perrendtartás lehetőséget ad a Bíróságnak erre a döntésre.

A NIF Zrt. határozott álláspontja, hogy a bírósági döntések mielőbb szükségesek. A beruházó társaság széles, átlátható, tiszta versenyhelyzetet kíván teremteni.

 

Előzmények

A Gazdasági Versenyhivatal 2003. február 18-án hivatalból verseny-felügyeleti eljárást indított annak a megállapítására, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. által 2002. augusztusában kiírt nyílt, előminősítéses közbeszerzési eljárás során a BETONÚT ZRt., a STRABAG ZRt., a HÍDÉPÍTŐ ZRt., az EGÚT ZRt. és a DEBMÚT ZRt ( a továbbiakban: érintett társaságok) tanúsítottak e a Tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvénybe ütköző magatartást. A vizsgálat eredményeképpen a Gazdasági Versenytanács 2004. július 22-én hozott határozatot, amely ellen az érintett társaságok jogorvoslattal éltek a Legfelsőbb Bíróságon.  A Legfelsőbb Bíróság az ügyben 2007. szeptemberében ítéletet hozott és jóváhagyta a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa határozatát.

 

  • A NIF Zrt. megállapította, hogy a versenykorlátozó megállapodás és összehangolt piaci magatartás kárt okozott a társaságnak. Ennek alapján az érintett társaságokkal egyeztetett arról, hogy a NIF Zrt. kártérítési követelését az érintett társaságok elismerik- e. Ezek az egyeztetések sajnálatos módon nem vezettek eredményre.
  • A NIF Zrt. ezután írásbeli felszólítást küldött az érintett társaságoknak az okozott kár peren kívüli megtérítése céljából. Az érintett társaságok nem ismerték el a NIF Zrt. követelését sem jogalapjában, sem pedig összegszerűségében, így a NIF Zrt. -  betartva ígéretét - követelése érvényesítését jogi útra terelte.
  • Az érintett társaságokkal szembeni keresetlevelek a NIF Zrt. elnök-vezérigazgatója által tett szóbeli kijelentésekkel megegyezően, 2007. év novemberében az illetékes bíróságokra  benyújtásra kerültek.

 

Béni Gyöngyi kommunikációs vezetőT: 20-577-9299

 


vissza

NIF

KAPCSOLAT

1134 Budapest, Váci út 45. / AB Porta
Tel.: +36 1 4368-100
Fax: +36 1 4368-110
info[kukac]nif[pont]hu

Az MFB stratégiai csoport tagja